összefoglaló: az ampicillinnel (aminofenilacetamidopenicillinsav) és a penicillin G-vel szembeni rezisztencia kialakulását az Escherichia coli törzsek rezisztens variánsainak kiválasztásával vizsgáltuk. Az ellenállás fokozatosan történt. A szülő törzsek kis mennyiségű penicillinázt tartalmaztak, és az enzim rezisztens variánsok általi termelése a rezisztencia növekedésével arányosan nőtt. Bizonyítékot szereztek arra, hogy a penicillináz termelése felelős a rezisztencia növekedéséért. Rezisztens variánsok és természetesen előforduló ampicillin-rezisztens organizmusok alkalmazásával azt találták, hogy csak kis mennyiségű penicillináz termelése elegendő ahhoz, hogy a vizsgált Gram-negatív baktériumokkal szemben nagyfokú rezisztenciát biztosítson. Ezzel szemben a Gram-pozitív baktériumok sokkal nagyobb mennyiségű penicillinázt igényeltek a magas fokú rezisztencia érdekében. Úgy gondolják, hogy ennek a különbségnek fontos oka a gram-negatív baktériumok komplex lipidtartalmú sejtfala, amely lelassítja a penicillin behatolását, és kis mennyiségű penicillinázt tesz lehetővé a sejt védelmében. Az összes vizsgált Gram-negatív organizmus penicillinázáról megállapították, hogy a laktamáz egy hosszú távú, aktívabb a penicillin G-vel szemben, mint az ampicillin. Ez egy magyarázatot ad az ampicillin Gram-negatív baktériumok elleni nagyobb aktivitására.