absztrakt

van — e olyan ok, amely igazolhatja azt a hitünket, hogy helytelen lenne megölni és megenni a fogyatékosokat-függetlenül attól, hogy milyen súlyos lehet az élelmiszerhiány? (Az ‘ értelem ‘alatt azt értem, hogy’ megfontolás, amely racionálisan igazolja’, nem pedig’tényező, amely ok-okozati vagy pszichológiailag magyarázza’.) Margolis professzor, aki gyanakszik az erkölcsi elmélet elvont formalizmusára és a jogokról szóló minden magas hangú beszédére, inkább egy meglehetősen homályos “liberális elv” — azaz. az az elv, hogy ” mindent egybevetve, a liberális társadalom elkötelezett amellett, hogy kibővítse és megóvja azokat a feltételeket, amelyek mellett a retardáltak … élvezhet bizonyos mértékű jólétet” (29. o.). De nem vagyunk elkötelezettek a nem emberi állatokkal kapcsolatos hasonló elv mellett? Nem érezzük-e, hogy ha lehetséges, a háziállatoknak bizonyos mértékű jólétet kell élvezniük? De nem érezzük-e azt is, hogy a retardáltaknak valamivel magasabb és biztonságosabb erkölcsi státuszt kellene élvezniük, mint a háziállataink? Ha igen, akkor a Margolis-elv bajban van. Meg tudja magyarázni a retardáltakkal kapcsolatos erkölcsi aggodalmunkat, amennyiben átfedésben van (mint nyilvánvalóan) más érző teremtményekkel kapcsolatos aggodalmunkkal, de nem, mivel különleges és különálló aggodalmat képviselhet. Ez az a különleges és külön aggodalom, amelyet a jogokról szóló beszélgetés meg akar ragadni; és ezért, mivel Margolis nyilvánvalóan különleges és különálló aggodalmat érez a retardáltak iránt, talán nem kellene ilyen gyorsan elvetnie a jogok hagyományát. Talán többet akarunk mondani, mint “sajnálatos, hogy esetleg meg kell ennünk a retardáltakat” (mivel sajnálatos lehet, ha vészhelyzetben Rovert kell ennünk). Talán azt akarjuk mondani, hogy a retardáltak étkezése nem lehetséges, hogy a retardáltak nem evése garancia. De ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy a retardáltnak joga van ahhoz, hogy ne egyék meg?1