Lenore egy karakter Edgar Allen Poe1845-ös verse, “A holló”, amely talán a legismertebb darabja volt. A holló megkapja a címet, de Lenore kapja a hangsúlyt. Nyilvánvalóan fiatal, szép és túl hamar veszi, hogy a mennyei jutalom, Lenore emlékeznek szívszorító melankólia az elbeszélő. Meglátogatja őt a holló, akinek felteszi metafizikai kérdéseit, és akinek minden válasza “soha többé”. A vers hangneme sivár hajthatatlan abban, hogy megtagadja az örök újraegyesülés kényelmét. Lenore sorsa, hogy vagy emlékeznek, vagy elfelejtik – de csatlakozott? – soha többé.
A holló a címe Edgar Allen Poe talán leghíresebb versének, amely először 1845-ben jelent meg. A Holló meglátogatja a költőt, aki szerelmének, Lenore-nak a halálát gyászolja, és Pallas Athéné, a bölcsesség istennőjének mellszobrára ül. Amikor megkérdezték a nevét, Hollónk válaszol:”soha többé”. Nos, rímel Lenore – ra, szóval jó választás egy versben. Valójában ez a Holló egyetlen szava, egy szó, amelyet megfontoltan használ, amikor az elbeszélő kéri. Arra a kérdésre, hogy ő is elhagyja-e a költőt, mint oly sok barátja, azt válaszolja: “soha többé”. Vajon, követeli a költő, bosszúálló angyalok küldték ide? “Nevermore”. Arra a kérdésre, hogy találkozhat-e még egyszer a kedves Lenore-val a mennyben, a válasz: “soha többé”. Amikor a költő, a figyelemeltereléstől hajtva, arra kéri a hollót, hogy hagyja békén bánataival és tűnjön el, ismét a baljós válasz: “soha többé”. És így a Holló ül a klasszikus sügéren, és a költő fekszik alatta…”és a lelkem…felemelkedik – soha többé!”.
A holló a címe Edgar Allen Poe talán leghíresebb versének, amely először 1845-ben jelent meg. A Holló meglátogatja a költőt, aki szerelmének, Lenore-nak a halálát gyászolja, és Pallas Athéné, a bölcsesség istennőjének mellszobrára ül. Amikor megkérdezték a nevét, Hollónk válaszol:”soha többé”. Nos, rímel Lenore – ra, szóval jó választás egy versben. Valójában ez a Holló egyetlen szava, egy szó, amelyet megfontoltan használ, amikor az elbeszélő kéri. Arra a kérdésre, hogy ő is elhagyja-e a költőt, mint oly sok barátja, azt válaszolja: “soha többé”. Vajon, követeli a költő, bosszúálló angyalok küldték ide? “Nevermore”. Arra a kérdésre, hogy találkozhat-e még egyszer a kedves Lenore-val a mennyben, a válasz: “soha többé”. Amikor a költő, a figyelemeltereléstől hajtva, arra kéri a hollót, hogy hagyja békén bánataival és tűnjön el, ismét a baljós válasz: “soha többé”. És így a Holló ül a klasszikus sügéren, és a költő fekszik alatta…”és a lelkem…felemelkedik – soha többé!”. Most, a 19. század érzékenységének tiszteletben tartása mellett, hajlamosak vagyunk mosolyogni James Russell Lowell (maga Poe kortárs) mellett, amikor azt mondja: “Itt jön Poe a hollójával, mint Barnaby Rudge / háromötöde zseni, kétötöde pedig puszta karamell.”
Holló Mózes egy karakter George Orwell 1945-ös allegorikus regényében, az Állatfarm, aki Mr. Jones különleges háziállata. Nem kell dolgoznia, és nem hallgatja az öreg őrnagy forradalmi beszédeit. Ő egy szelíd madár, aki szeret beszélni a “cukornád-hegyről”, ahová az állatok meghalnak, és azzal vádolják, hogy hamis reményt ad az állatoknak, hogy nehéz életüket és szenvedéseiket a halál után kompenzálják. Napóleon és a többi disznó nagyon zavarónak találja az állatok megszervezésére irányuló erőfeszítéseiket. Amikor a farmon lévő állatok fellázadnak, Mózes a Joneses-szel és a többi emberrel egy időben távozik, de évekkel később visszatér. Ekkorra Napóleon és a disznók olyanná váltak, mint az emberek, akik ellen fellázadtak, és nincs ellenvetésük, hogy Mózes visszatért – végül is visszatérhet, hogy újra hamis reményeket adjon az állatoknak, megtartva őket a helyükön, megbékítve és alárendelve, de most a disznóknak az emberek helyett. Valójában erőfeszítéseiért minden nap sörrel jutalmazzák. Nem sok gondunk van tudni, mit képvisel Mózes, ugye!?