főbb megállapítások:

a teljes STICH-vizsgálatba bevont 2112 beteg közül 1212-t vontak be az 1.hipotézisbe, az önmagában alkalmazott gyógyszeres kezelést (n = 602) az orvosi kezeléssel + CABG-vel (n = 610), és 1000 beteget a 2. hipotézisben, a CABG + SVR-t (n = 501) az önmagában alkalmazott CABG-vel (n = 499) összehasonlítva.
1. hipotézis: a kiindulási jellemzők meglehetősen hasonlóak voltak a két kar között. A betegek többsége fehér bőrű volt (67%) és körülbelül 12% nő. A diabétesz a betegek körülbelül 40% – ában volt jelen, a korábbi stroke 8% – ában, a korábbi CABG pedig 3% – ában. Körülbelül 58% – uknak volt CCS I. vagy II. osztályú anginája (37% – uknak nem volt), és a betegek körülbelül 85% – ának NYHA I. vagy II.osztályú tünetei voltak.
a CABG karon a betegek 5%-ánál végeztek sürgős műtétet, és körülbelül 17% – os kereszteződés történt az orvosi terápiás karról a CABG-re; 91% – UK kapott legalább egy artériás vezetéket. A harminc napos mortalitás magasabb volt a CABG-karon (4% vs.1%, p = 0, 006). A 6 éves követés során az összmortalitás elsődleges kimenetele hasonló volt az orvosi kezelés + CABG és az orvosi terápiás kar között (36% vs.41%, relatív hazárd 0,86, 95%-os konfidencia intervallum 0,72-1,04, p = 0,12). A cardiovascularis mortalitás azonban alacsonyabb volt az orvosi terápia + CABG karon (28% vs.33%, HR 0,81, 95% CI 0,66-1,00, p = 0,05), csakúgy, mint az összmortalitás vagy a cardiovascularis hospitalizáció (58% vs. 68%, HR 0,74, 95% CI 0,64-0,85, p < 0,001), valamint az összmortalitás vagy ismételje meg a revaszkularizációt (39% vs. 55%, hr 0,60, 95% CI 0,51-0.71, p < 0,001). Az elsődleges végpont tekintetében egyik vizsgált alcsoport esetében sem figyeltek meg különbséget, beleértve a diabéteszes betegeket is. A protokollonkénti elemzés során az orvosi kezelés + CABG a minden okból bekövetkező mortalitás szignifikáns csökkenését eredményezte a követés időtartama alatt (HR 0,70, 95% CI 0,58-0,84, p < 0,001).
az 1.hipotézisben szereplő betegek azon alcsoportjában, amelyeknél myocardialis életképességi vizsgálatot végeztek (n = 601), 298-at kezeltek orvosilag, 303-an pedig orvosi kezelést kaptak + CABG. A szívizom életképességének tesztelését vagy egyfoton emissziós számítógépes tomográfiával (SPECT) végeztük szívizom perfúziós képalkotás vagy dobutamin echokardiográfia. Az életképes myocardiumban szenvedő betegek nagyobb valószínűséggel éltek túl, függetlenül a kezelési stratégiától (33% vs.50%, p = 0,003) a kiigazítatlan elemzésben, de nem a korrigált elemzésben (p = 0,21). A myocardialis életképességű betegeknél csökkent a halálozás vagy a cardiovascularis hospitalizációk összetett végpontja (p = 0,003 a korrigált elemzésben). Nem volt szignifikáns kölcsönhatás a kezelési stratégia és az életképesség között (p = 0, 53).

mitrális regurgitáció (MR) és eredmények: az MR-t egy 4 pontos skálán értékelték a helyszínen, a none vagy a trace (n = 401), az enyhe (n = 493) és a közepes/súlyos (n = 195) skálán. Az orvosi terápiás karban az MR növekvő súlyossága megnövekedett hosszú távú mortalitással társult 5 év alatt (30% vs.47% vs. 55%, p < 0,05 mindkettőnél). A CABG-n átesett, közepesen súlyos vagy súlyos MR-ben szenvedő betegek alcsoportjában 49 beteg is átesett mitrális szelep (MV) műtéten (98% javítás), 42 pedig nem. A hajlandóságnak megfelelő elemzés során az egyidejű MV műtéten átesett betegek jelentősen csökkentették a hosszú távú mortalitást, összehasonlítva azokkal, akik nem (41% vs.55%, HR 0,45, p < 0,05).

10 éves eredmények (Stich-kiterjesztett vizsgálat): minden okból bekövetkező mortalitás CABG + orvosi terápia vs.csak orvosi terápia: 58,9% vs. 66,1%, HR = 0,84, 95% CI 0,73-0,97, p = 0,02; NNT = 14). Cardiovascularis mortalitás: 40,5% vs. 49,3%, HR = 0,79, 95% CI 0,66-0,93; p = 0,006); összmortalitás vagy MI: 61,6% vs.67,9%, p = 0,03. A betegség angiográfiás súlyossága alapján megfigyelt hatásmódosítás az elsődleges végpont tekintetében: a hároméres betegségben szenvedő betegeknél még nagyobb volt az előny (interakció esetén p = 0, 04). Az életkor-kvartiliseken alapuló adatok elemzése során (<>54-60-60-67-67-67 év) az idősebb betegeknél több társbetegség volt, mint például a 2-es típusú diabetes mellitus és a krónikus vesebetegség. Az összes okból bekövetkező mortalitás mindkét karban magasabb volt az idősebbeknél, mint a fiatalabb betegeknél, míg a cardiovascularis mortalitás statisztikailag nem különbözött szignifikánsan az életkor spektrumában. A CABG + orvosi terápia előnye a minden okból bekövetkező halálozás tekintetében az életkor növekedésével csökkent (47,5% vs.60%; 53,1% vs. 59,2%; 66,7% vs. 68,1%; 68,1% vs. 78,6%, p interakció = 0,062), míg a CABG előnye a CV mortalitásban U alakú eloszlású volt (35,0% vs. 49,4%; 42,7% vs. 47,4%; 46, 5% vs. 47, 4%; 38, 7% vs. 53, 1%; p interakció = 0, 307).

2. hipotézis: A kiindulási klinikai jellemzőkben nem volt szignifikáns különbség a csoportok között. Azonban több artériás vezetéket használtunk a CABG-n átesett betegeknél egyedül. Az SVR 27 perc kardiopulmonalis bypass időt adott az eljáráshoz. Az LV vég-szisztolés térfogat index nagyobb csökkenését figyelték meg az SVR csoportban (-19% vs.-6%, p < 0, 001). Azonban nem volt szignifikáns különbség a halál elsődleges végpontjában és a szív hospitalizációjában (58% vs.59%, p = 0,90). Nem volt nagyobb javulás a NYHA szívelégtelenség osztályozásában vagy a CCS angina osztályozásában a CABG mellett SVR mellett.
az életminőség a Kansas City cardiomyopathia kérdőív, a Seattle Angina kérdőív és a Center for epidemiológiai tanulmányok depresszió skála alapján nem különbözött szignifikánsan a csoportok között. Az amerikai kohorszban az orvosi költségek magasabbak voltak a CABG + SVR-vel, mint egyedül a CABG-vel (70 717 USD vs.56 122 USD, p = 0,004).

az alcsoport elemzésében a randomizálás előtt jobb funkcionális státusú betegek, amint azt a járás képessége bizonyítja >300 m (HR 0,77, 95% CI 0,59-0,99, p = 0,038) vagy fizikai aktivitási pontszám >55 (HR 0,79, 95% CI 0,62-1,01, p = 0,06), úgy tűnt, hogy a CABG előnye származik az orvosi terápiával szemben, bár a heterogenitási tesztek nem voltak jelentősek (p = 0,21, illetve p = 0,41).

azoknál a betegeknél, akiknél bizonyított az angina, nem volt magasabb a mortalitás a CABG vagy az orvosi kezelés során. A CABG-n átesett betegek az anginális tünetek nagyobb javulásáról számoltak be, mint az önmagában alkalmazott gyógyszeres kezelés (vagy 0, 70, 95% CI 0, 55-0, 90, p < 0, 01).

hirtelen szívhalál (SCD) ebben a betegpopulációban: a beültethető kardioverter-defibrillátorral (ICD; n = 1411) nem rendelkező betegek 8% – A halt meg SCD-ben, 22% – A egyéb okokból. Az SCD 1, 3 és 5 éves kumulatív incidenciája CABG után sorrendben 2,8%, 6,1% és 8,5% volt. Az SCD feltételes kockázata havonta eltérő volt: 0,35% a CABG utáni első 30 napban, és 0,43% a 31 és 90 nap között. 6 hónap elteltével a havi kockázat 0,14% – ra csökkent, majd stabil maradt. A többváltozós modellezés során az SCD-t prediktív változók a következők voltak: end-szisztolés térfogat index, b-típusú natriuretikus peptid, Duke CAD pontszám, pitvarfibrilláció/flutter kórtörténete (mindegyik fokozott kockázattal), sztatinhasználat, szérum nátrium, és CABG + SVR-t kapott (mindegyik alacsonyabb kockázattal).