naltrexon

a naltrexon, a naloxon analógja, orálisan alkalmazott tiszta opioid antagonista, amelynek felezési ideje hosszabb, mint a naloxoné (négy óra versus 55 perc), és kétszerese a hatásnak. Versenyképesen kiszorítja az opiát molekulákat az opioid receptorokon, miközben blokkolja az opioid receptor helyeket. Úgy gondolják, hogy a naltrexonnak nincs agonista hatása, de egyes vizsgálatok olyan mellékhatásokat jelentettek, mint a miosis, dysphoria és légzésdepresszió egészséges, nem addiktált betegeknél, ami arra utal, hogy a naltrexon bizonyos fokú részleges agonista aktivitással rendelkezik. A naltrexon-hidroklorid címkézése felnőttek alkohol – és opioidfüggőségének kezelésére engedélyezett; az ajánlott kezdő adag 25 mg orálisan, amelyet napi 50 mg fenntartó adag követ.

Abboud et al. prospektív, kettős-vak, dóziskereső vizsgálatot végzett 45 egészséges szülés utáni nőnél császármetszés után epidurális érzéstelenítéssel. A műtét után minden betegnek 4 mg morfin-szulfátot adtak epidurálisan a fájdalomcsillapítás első kérésére. A betegeket véletlenszerűen három kezelés egyikére osztották be: 6 mg naltrexon-hidroklorid (n = 15), 9 mg naltrexon-hidroklorid (n = 15) vagy placebo (n = 15). A fájdalmat és a fájdalomcsillapítást a vizsgálat megkezdésekor és a 0.5, 0.75, 1, 1.5, 2, 2.5, 3, 4, 6, 8, 12, 16, és 24 óra. A mellékhatások megjelenését ugyanabban az időintervallumban figyelték meg és rögzítették (a pruritus értékelésének módszerét nem írták le kifejezetten). A 9 mg naltrexon-hidrokloridot kapó csoportban több beteg számolt be nem megfelelő fájdalomcsillapításról, mint a placebót vagy 6 mg naltrexon-hidrokloridot kapó betegek (sorrendben 5, 1 és 1 beteg; p < 0, 05). A placebo csoportban szignifikánsan több betegnél volt viszketés, mint azoknál, akik 6 vagy 9 mg naltrexon-hidrokloridot kaptak (sorrendben 10, 0 és 1 beteg; p < 0, 05).

egy második tanulmány, amelyet Abboud et al. a naltrexon alacsonyabb dózisát értékelték egy kettős-vak, randomizált, placebo-kontrollos vizsgálatban, amelyben 35 nő vett részt császármetszés után spinális érzéstelenítéssel. A betegek 6 mg (n = 12) vagy 3 mg (n = 10) naltrexon-hidrokloridot vagy placebót (n = 13) kaptak. A fájdalom intenzitását és a fájdalomcsillapítás gyakoriságát VAS-val értékelték 4, 8, 12, 16, 20, és 24 órával az intrathecalis morfin beadása után. A pruritus értékelésének pontos leírása nem volt. A fájdalomcsillapítás időtartama mindkét naltrexon-csoportban rövidebb volt (az átlag átlaga standard hiba, 10,0 2,5 óra, illetve 12,4 2,6 óra 3 mg – os és 6 mg-os dózis mellett) a placebo-csoporthoz képest (19,2 4,5 óra). Bár a különbség nem érte el a statisztikai szignifikanciát, klinikailag elég jelentős volt ahhoz, hogy a vizsgálatot Korán befejezzék a fájdalomcsillapítás rövidített időtartama miatt a kezelési csoportokban. Ezenkívül nem volt különbség a mentési opioid adagok alkalmazásában a csoportok között. Pruritusról a placebo csoportban a betegek 92% – ánál, a 3 mg naltrexon-hidrokloridot kapó csoport 70% – ánál, a 6 mg naltrexon-hidrokloridot kapó betegek 58% – ánál számoltak be. Szignifikáns különbséget csak a placebo csoport és a 6 mg naltrexon-hidrokloridot kapó csoport között találtak (p < 0,05), és az utóbbi csoportban szignifikánsan kevesebb hányás és aluszékonyság volt tapasztalható.

Ez a két vizsgálat a naltrexon-hidroklorid 3, 6 és 9 mg-os orális adagjait értékelte szülészeti betegeknél. Csak a magasabb naltrexon adagokat (6 és 9 mg) kapó betegeknél volt kimutatható a viszketés csökkenése. A fájdalomcsillapítás időtartama valamennyi naltrexon-kezelési csoportban lerövidült, de csak a 9 és 6 mg – os dózisok esetén volt szignifikáns (átlagosan 6-19, 8-14, 7 perc, szemben a 33, 2-17, 2 perccel; p < 0, 05).